ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2025.01.10

WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt.: Készül a Waberer’s második ESG-jelentése

A Waberer’s Csoport 2023-ban készítette el az első ESG jelentését, megelőzve ezzel a 2024-től kötelezővé váló jelentéstételt. Ezzel időben fel tudtak készülni erre a munkára. Az ESG stratégia fő pillérei a környezeti társadalmi és vállalatirányítási fenntarthatóság. A környezeti pillér két fő elemre fókuszál: a jelenlegi infrastruktúra és szolgáltatások zöldítésére, valamint új zöld logisztikai szolgáltatások kialakítására. Ennek részeként a vállalat növelni kívánja a vasúti és intermodális szállítás arányát, valamint bővíti az alternatív meghajtású járműflottáját - mondta Tóth-Patai Krisztina, hozzátéve, hogy a raktározás terén számos zöldítési intézkedést lehet tenni már az épületek tervezésénél is. A társadalmi fenntarthatóság terén a Waberer’s a munkavállalói elégedettség javítására, folyamatos képzésekre és a sokszínűség előmozdítására összpontosít. Az ESG megfelelés egyelőre nem jelent jelentős versenyelőnyt a tőzsdei befektetők szempontjából, de az ügyfelek részéről egyre erősebb elvárásként jelentkezik - tette hozzá. Tóth-Patai szerint évről évre egyre szigorúbb feltételeknek kell megfelelni fenntarthatósági szempontból. A tendereken megjelenik például a zöldszolgáltatási igény, vannak olyan tenderek, amit csak valamilyen alternatív hajtásláncú járművel lehet megnyerni. A Waberer’s ESG stratégiája szorosan kapcsolódik a mindennapi működéshez, hiszen a célkitűzéseket az operatív vezetőkkel közösen alakították ki. Olyan elemeket építettek be, amelyek már jelenleg is részei a vállalat mindennapjainak, például az üzemanyag-fogyasztás csökkentése.


(portfolio.hu)

2025.01.10

ORLEN HUNGARY Kft.: Nagy vállalásokat tett a Magyarországon is jelenlévő olajcég

A lengyel Orlen olajipari vállalat ambiciózus beruházási terveket jelentett be az új stratégiájának részeként: a cég 2035-ig 380 milliárd zloty (91,5 milliárd dollár) értékű befektetést tervez, ami jelentős növekedés a korábbi célkitűzésekhez képest. Az Orlen emellett emeli osztalékfizetését, és számos energetikai projektet kíván megvalósítani a következő évtizedben. Az Orlen új stratégiája ambiciózus beruházási vállalásokat fogalmaz meg a vállalat korábbi terveihez képest: a 2022-es stratégiában még csak 320 milliárd zloty beruházást irányoztak elő nyolcéves időszakra, míg most 380 milliárd zlotyt terveznek befektetni 2035-ig. A vállalat osztalékpolitikája is változik: az Orlen közleménye szerint 2025-ben a garantált osztalékfizetés részvényenként 4,30 zlotyról 4,50 zlotyra emelkedik, emellett a cég fenntartja azt a politikáját, hogy évente 0,15 zlotyval növeli a részvényenkénti osztalékot. A most bejelentett 4,5 zlotyis osztalék az aktuális árfolyam mellett 11,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg. "A vállalatnak emellett meglesz a rugalmassága arra, hogy magasabb osztalékfizetést javasoljon, az éves működési cash flow legfeljebb 25%-áig, a finanszírozási költségek levonása után - áll a sajtóközleményben. Az Orlen korábban a Mollal kötött több megállapodást, melyek révén a magyar társaság meg tudott jelenni a lengyel piacon, az Orlen pedig Magyarországon. Az Orlen tovább terjeszkedett Magyarországon: a tavaly januárban bejelentett ütemterv alapján április végéig jelentős hálózatbővítés ment végbe, amely során átlagosan hetente 4 új egységet nyithatott hazánkban az Orlen, aminek köszönhetően összesen 63 töltőállomás kerülhetett a vállalat tulajdonába április végéig.


(portfolio.hu)

2025.01.10

Network4 Media Group S.A. Magyarországi Fióktelepe: A Network4 Media Grouphoz igazolt Lennert Márton

2025. január 1-jétől Lennert Márton tölti be a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatói pozícióját. A vezető kiemelt feladatai közé tartozik a vállalat bevételeinek további növelése, a termékfejlesztési stratégia irányítása, valamint a nemzetközi piaci jelenlét erősítése. A vezetői testületben Lennert Márton a marketing, értékesítési és digitális területeket felügyeli. Az elmúlt két évben Lennert Márton a Vodafone Írország igazgatójaként a vállalat televíziós és tartalomszolgáltatási divíziójáért, valamint a készülékértékesítési és logisztikai területekért felelt. A szakember 2017 és 2022 között a Vodafone Magyarország vezető pozícióiban dolgozott, kulcsszerepet játszott a cég vezetékes televíziós és internet szolgáltatásainak piaci bevezetésében, valamint a UPC akvizíció során a lakossági kereskedelmi területet irányította. 2019-től termékmarketing és tartalomért felelős igazgatóként a médiakontenttel kapcsolatos stratégiai beszerzések is a hatáskörébe tartoztak. A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát vezetés-szervezés főszakirányon és médiagazdaságtan mellékszakirányon, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pénzügyi szakirányú MBA végzettséget szerzett. Pályafutását tanácsadóként kezdte, majd 2008-tól a Magyar Telekomnál töltött be különböző szakértői és vezetői pozíciókat a marketing, stratégiai és pénzügyi szektorokban. „Örülök, hogy csatlakozik hozzánk Márton, aki sokrétű vezetői tapasztalatot hoz dinamikusan fejlődő cégünkhöz. A vállalati bevételek növelését, a termékfejlesztési stratégia irányítását és a nemzetközi piaci jelenlét bővítését várjuk tőle. Rengeteg tervünk van 2025-re, amelyek megvalósításában már Márton is a segítségünkre lesz” - mondta el Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group vezérigazgatója.


(mmonline.hu)

2025.01.10

Magyar Posta Zrt.: Elbocsátások a társaságnál

Folyamatos létszámcsökkentések zajlanak a Magyar Postánál, amelyeket a bezárt postahivatalok mellett a központi irányítást és kiszolgáló személyzetet érintő elbocsátások is súlyosbítanak. Bár a cégvezetés szerint nem terveznek újabb elbocsátásokat 2025 elején, a munkavállalói érdekképviseletek és források kampányszerű, aprólékosan szervezett leépítésekről számolnak be, amelyek célja a csoportos létszámcsökkentés hivatalos bejelentésének elkerülése. A háttérben változó vezetői stratégiák és bizonytalan jövőkép rajzolódik ki. A Magyar Postánál „programozott” létszámleépítés zajlik, amelynek célja, hogy elkerüljék a csoportos létszámcsökkentés hivatalos bejelentését – állítja egy forrás a 24.hu-nak. Az elbocsátások nemcsak a bezárt kis posták dolgozóit érintik, hanem a központi irányítás és a kiszolgáló személyzet létszámát is csökkentik. Az intézkedéseket 2024 novembere óta hajtják végre, és várhatóan 2025 január végéig folytatják. Bár egy-egy területen csak néhány dolgozót bocsátanak el, az elbocsátások összességében szélesebb dolgozói állományra terjednek ki. Az eljárás célja, hogy fokozatosan érjék el a meghatározott létszámcsökkentési célt. A vállalat külön premizálási rendszert vezetett be, amelynek keretében a maradó dolgozók megkapják a kilépett munkavállalók fizetésének egy részét. Ez azonban azzal jár, hogy az állományban maradóknak el kell látniuk az elbocsátott kollégák munkáját is, ami további terhelést jelenthet. A Magyar Posta sajtóosztálya szerint 2025 elején nem terveznek újabb elbocsátásokat, és hangsúlyozták, hogy a társaság továbbra is arra törekszik, hogy az ügyféligényeket kielégítő szolgáltatásokat nyújtson. Ugyanakkor elismerték, hogy az elmúlt két évben a létszám mintegy négyezer fővel csökkent. Ez lehetőséget adott a munkakörülmények javítására és a bérek növelésére. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató korábban arról nyilatkozott, hogy a kis posták megszüntetése alapvetően nem jár elbocsátásokkal. Azonban december végén bejelentették, hogy 2025. január 31-ével távozik posztjáról, ami újabb bizonytalanságot szült. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége megerősítette, hogy a postahivatalok bezárása és az ezzel összefüggő létszámcsökkentések 2025 januárjában is folytatódnak. Pfeifer Tamás, a szövetség alelnöke szerint a bezárások nemcsak a kis posták, hanem a nagyobb egységek működését is megrengetik.


(penzcentrum.hu)

2025.01.10

Magyar Közút Nonprofit Zrt.: Pécsi Norbert Sándor távozott a cégtől

„Ezúton szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy 2025. január 1-től már nem dolgozom kommunikációs vezetőként a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél” – írta a szakember a sajtómunkatársaknak címzett e-mailjében. Az ismert kommunikációs szakember első munkahelye az Alföld Televízió volt, de pályája meghatározó részét a Magyar Közút kötelékében töltötte, ahonnan kétszer is távozott, előbb az ON-R Communicationhöz mintegy másfél évre, majd az RTL Magyarországhoz két évre, de mindkét kitérő után visszatért a Magyar Közút Nonprofit Zrt-hez.


(markamonitor.hu)

2025.01.10

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa; AURIS MÉDIA Kft.: Támogatásokról és frekvenciáról is döntött a Médiatanács

Újabb 16,5 millió forinttal támogatja a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület idei első ülésén médiafelügyeleti eljárásokban, illetve egy vidéki rádiós frekvencia ügyében is döntést hozott. A folyamatos médiaszolgáltatás biztosításával összefüggő műszaki fejlesztésekhez nyerhetnek hozzájárulást a közösségi médiaszolgáltatók a Médiatanács Támogatási Program részeként meghirdetett KMUSZ-pályázat révén. A pályázat idei harmadik fordulójában a beérkezett ajánlatok közül a bírálóbizottság hetet talált érvényesnek és támogatásra érdemesnek, így ennek alapján a testület a sikeresen pályázó médiaszolgáltatóknak összesen 16,5 millió forintot juttatott. Az Auris Média Kft. lett a nyertese a Médiatanács által az Abádszalók 89,2 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázatnak. Az Auris Média Kft., amely jelenleg is kereskedelmi médiaszolgáltatást működtet ezen a frekvencián, egyedüli pályázóként nyújtotta be érvényes és minden feltételnek megfelelő pályázati ajánlatát a médiaszolgáltatási lehetőség 2025. február 13. napjától kezdődő használatára.


(mmonline.hu)

2025.01.10

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; V-Híd Zrt.: A BME stratégiai partnerséget kötött a V-Híd Csoporttal

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és Magyarország vezető infrastruktúra-építő cége, a V-Híd Csoport együttműködési megállapodást kötött, ami „új szintre emeli az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát” – jelentette be a Mészáros Csoport. Azt írják, a közös cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek – írják. A megállapodás értelmében a V-Híd vendégoktatókat biztosít a BME alap- és mesterképzéseihez, továbbá az#építő 250 ösztöndíjprogram részeként évente legalább 30 hallgatónak ad pénzügyi forrást. A cég saját alapítású ösztöndíja, a V-Akadémia további 5 tehetséges diáknak ad majd anyagi támogatást és szakmai fejlődési lehetőséget. A cég a fentiek mellett segíti a BME Építőmérnöki Kar Zielinski Szilárd Szakkollégiumának tevékenységét is, ami hozzájárul ahhoz, hogy 6-12 középiskolában pályaorientációs programok valósuljanak meg. Az együttműködés kiemelt része az egyetemi tárgyak tematikájának fejlesztése, új tantárgyak és tananyagok kidolgozása, amik a 21. századi infrastruktúra-építés kihívásaira készítik fel a hallgatókat. A BME szoros együttműködésben segíti a V-Híd belső képzési rendszereinek fejlesztését is – írják. A szakmai együttműködés nemcsak az oktatásra és képzésre terjed ki, hanem a kutatás-fejlesztésre is.


(444.hu)

2025.01.10

Budapest Brand Nonprofit Zrt.: Harmincegy dolgozót rúgtak ki a Budapest arculatáért felelős cégtől

Úgy tűnik, az önkormányzati tulajdonú Budapest Brand a város működtethetőségének az áldozata. Miután a Fővárosi Közgyűlés 475 milliós támogatást vont el a cégtől, csütötökön Faix Csaba vezérigazgató bejelentette, 2024 pénzügyi lezárásával ő is távozik. Csoportos leépítés keretében kirúgják a főváros városmarketinges cégének, a Budapest Brandnek 31 munkavállalóját, ami majdnem az összes olyan munkatársat jelenti, akik a fővárosiak által érzékelhető tevékenységet – események, fesztiválok, rendezvények szervezése – végzett – írta a 444, hozzátéve, lényegében csak a cég fő bevételi forrását jelentő Budapest Kártya körüli feladatokat végző turisztikai részleg és a back office marad, a lényegi területeken 1-1 vezető kivételével a legtöbben „lapátra kerülnek”. Úgy tudják, a leépítést Faix Csaba vezérigazgató rendelte el, kényszerből, a főváros 2025-ös költségvetésének elfogadásakor ugyanis megvonták a Budapest Brandnek eredetileg beleírt 475 milliós támogatást. Faix Csaba vezérigazgató csütörtökön hosszú Facebook-bejegyzésben taglalta a történteket, és leszögezte: „Én addig maradok, amíg a folyamatban lévő projektek valamint a 2024-es év pénzügyi lezárása megtörténik illetve lezárul a csoportos létszámleépítés. Mindenkinek köszönöm, hogy részt vett ebben az utazásban velem!” Ezze megerősítette a kirúgásokat.


(Népszava)

2025.01.10

ALTEO Nyrt.: Méretugrást céloz meg az ALTEO új stratégiája a regionális terjeszkedés révén

Közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját az ALTEO, amelynek megvalósításával a cég valódi méretugrást kíván megvalósítani mind földrajzi, mind pénzügyi értelemben. A cég eredményei az elmúlt 3 év során jelentősen túlszárnyalták a 2022-2026-os stratégiájában szereplő célkitűzéseket, a 2023-ban ténylegesen elért EBITDA-ja például közel kétszerese volt annak, amit 2026-ra tűzött ki, a tervezett tőkebefektetés volumene pedig 20 százalékkal lett magasabb a 2024 végéig elfogadott projektekkel. A stratégia frissítése során nem csupán azt vették figyelembe, hogy a cég jól élt a kínálkozó piaci lehetőségekkel és jóval korábban túlteljesítette a stratégia célkitűzéseket, hanem azt is, hogy többségi tulajdonosi köre – külpiaci jelenléte, piacismerete és kapcsolati hálója révén is – jelentős potenciált nyújt mind a regionális terjeszkedésre, mind a szinergialehetőségek kihasználására. „Regionális szinten definiáltuk újra stratégiánkat, amely új növekedési lehetőséget nyit számunkra. Új víziónk, hogy 2030-ra regionális fenntarthatósági bajnokká váljon az ALTEO, azaz energiatermelés és a körforgásos gazdálkodás elterjedését szolgáló törekvéseinket, illetve az ezeket szolgáló piacvezető megoldásainkat a régió országaiba is exportáljuk, amelynek eredményeként a stratégiai ciklus végére regionális szinten is a fenntarthatósággal fonódhat össze a cégünk neve” – mondta el ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója, az Igazgatóság elnöke a megújított stratégia kapcsán. Az ALTEO felülvizsgált stratégiájának továbbra is kiemelt fókuszterülete az energetika, amelyben a piacvezető digitalizációs és tudásalapú komplex termelésmenedzsment megoldások folyamatos fejlesztésével, a megújuló portfólió bővítésével, a karbantartási és üzemeltetési, valamint az energiakereskedelmi tevékenységekben pedig az új üzletszerzésen túl a tulajdonosi körön belüli szinergialehetőségek kiaknázásával is megalapozza a növekedést.


(profitline.hu)

2025.01.09

Capetown Real Estate Zrt.: Új tavat építenének a Balaton mellé: engedélyekre vár a gigaberuházás

A Balatonhoz csatlakozó belső tavat építene a beruházó a volt szemesi kempingbe, de a kormányhivatal mindeddig ezt nem engedélyezte. A területre szállodát, strandot és több lakóépületet is terveznek. Egyelőre nem kapott megvalósítási engedélyt a kormányhivataltól a korábbi balatonszemesi tóparti kemping helyére tervezett Vadvirág lakóközösség - írja a 24.hu, amely szerint a területre a beruházó 161 lakást, 205 parkolóhelyet, valamint a Balatonnal közvetlen összeköttetésben lévő belső tavat valósítana meg. A tervek kétféle verzióról szólnak, az egyik szerint a tó csatlakozna a Balaton felszínéhez, a másik szerint önálló tó lenne. A kormányhivatalnak mindkettő ellen kifogása volt. A lap emlékeztet: a területet még 2018-ban kiemelt fejlesztési területté minősítették, amikor a Jellinek Dánielhez tartozó Capetown Real Estate Zrt. megvásárolta a területet. A megállapodás része volt az is, hogy a cég üdülőépületeket és szállodát húzhat fel, cserébe az önkormányzat kap két hektárt, ahová fürdőházat, illetve strandot terveznek. A területet elkezdték felosztani és a volt kemping egy részén már megkezdődött az építkezés, a Vadvirág Marina Kft. a kerítésre kifüggesztett molinó szerint 156 lakás építését tervezi, tíz épületben.


(penzcentrum.hu)

Cookies Settings